A közönség szavazatai alapján a Kockavető lett az idei Ex Ponto legjobb előadása. Ezen a fesztiválon nincs szakmai zsűri és díjazás, hanem a nézők döntenek a három legjobb előadásról. A második a Zágrábi Ifjúsági Színház A tavasz ébredése című előadása lett, a harmadik pedig megosztva A király halódik Silviu Purcarete rendezésében és a RedMartin Kočovski rendezésében

„Mindig új, szokatlan és egymástól eltérő esztétikájú rendezőket igyekszünk bemutatni, a közönség pedig az előadásokat osztályozva kiválasztja a legérdekesebbet. Én nehezen tudnék dönteni, de tény, hogy az utóbbi években látottak alapján hozzám a legközelebb álló és számomra a legérdekesebb a Kockavető volt, amelyben szellemes társadalmi önbírálat és aktualitás, kitűnő színjátszással és a színház új, csak a Szputnyikra jellemző értelmezésével párosul.” 

(részlet a fesztivál programválogatójával, Domitrović Damirral készült interjúból - Polet, 2010. szeptember 16. 

„Bodó Viktor rendező a Szputnyik Hajózási Társasággal szórakoztató és intelligens posztmodern őrületet teremtett állandóan változó alakokkal, identitásokkal és műfajokkal.” 

(MMC RTV SLO, 2010. szeptember 19.)

„Kitűnő színészi összjáték, komplex pszihológiai körvonalak, hirtelen váltások, az új színpadi környezet és atmoszférák szüntelen (a színpadon szinte a „semmiből” való) újrateremtése uralják, de elsősorban több szinten regenerálják az irodalmi alap poénjait. (…) Meghökkentő ez az alkotói összehangoltság, ahol az interpretáció magas szintje valamennyi közreműködőre jellemző.”  
 
(Delo, 2010. szeptember .20., Dobovšek Zala – Uprizoritev skoraj nemogočega)
 
„A Bodó-féle kabarészerű szórakoztató irányvonalból nem hiányzik a humor; igaz, hogy az egység helyenként lazul. De az ismeretlenbe való kirándulás (az új, még ismeretlen felkutatása) mégis produktívnak bizonyul. (…) A nemrég alakult Szputnyik Hajózási Társaság elismert és tapasztalt színészek mellé fiatalokat von be. A színészek – átgondolva szakmájuk alapvető kérdéseit – virtuóz módon kísérleteznek a színházi kifejezés új formáival.”
 
(Dnevnik, 2010. szeptember .20., Perne Ana)

A bejegyzés trackback címe:

https://szputnyik.blog.hu/api/trackback/id/tr262338053

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Péem 2010.10.08. 14:54:41

Gratulálok a Kockavető sikereihez! :)
süti beállítások módosítása