Augusztus 20-án megtartotta évadnyitó társulati ülését a Szputnyik Hajózási Társaság a MU Színházban, 22-én pedig egyszerre két darab próbái is elkezdődtek: Bodó Viktor Mainz-ban, Gigor Attila Budapesten kezdett dolgozni a két részre osztott társulattal.

Téby Zita és Pető Kata távozott a társulattól. Mindkettőjüknek sok sikert kívánunk! Új tagként viszont hozzánk szerződött Hajduk Károly a Katona József Színházból.

Társulatunk a 2011/2012-es évadban:

színészek: Czukor Balázs, Fábián Gábor, Hajduk Károly, Hay Anna, Jankovics Péter, Koblicska Lőte, Lajos András, Molnár Gusztáv, Szabó Zoltán, Székely Rozi, Tóth Simon Ferenc

stáb: Keresztes Gábor (hangtervező), Róbert Júlia (dramaturg), Turai Tamás (blog-szerkesztő)

ügyvezető: Tóth Péter

társulatvezető-rendező: Bodó Viktor


 

Mire számíthatunk az idei évadban?

 

Természetesen továbbjátsszuk a Kockavetőt, ahol Téby Zita szerepét Hay Anna veszi át (így ezentúl nem csak Luke Rhinehart titkárnőjét, hanem feleségét is ő fogja játszani). A budapesti előadások mellett sok meghívást is kaptunk, a vendégszereplésekről , egy moszkvai, egy bogotai és egy prágai fesztivállal tárgyalunk.


 


Szeptembertől újabb középiskolákba indulunk osztályterem-színházi előadásunkkal, az Antigonéval, amiben Iszméné szerepében Pető Katát és Szabó Emíliát felváltva láthatja majd a közönség. A tavaszi Bálint Ház-beli kísérleti felnőtt előadás alapján úgy gondoljuk, érdemes az előadást felnőtteknek is játszani, de természetesen minden alkalommal osztályteremben és a feldolgozó foglalkozással együtt. A részletekkel (időpontok, helyszín) hamarosan jelentkezünk!



A tavaly Graz-ban bemutatott A Mester és Margarita előadásunk, melyet az évadban 17 alkalommal láthatott grazi közönség meghívást kapott Moszkvába.


 

A kölni közös koprodukcióban készült Vinnai András darabot (A férfi a 2-es asztalnál), melyet tavaly 15 alkalommal játszottunk, a nagy sikerre való tekintettel az idei évadban is továbbjátsszuk Kölnben.


 

Természetesen új bemutatókkal is készülünk idén, kettőt Magyarországon, kettőt külföldön tartunk. A készülő előadásokról részletesebben külön írunk majd.

 

Halál az Orient Expresszen (Agatha Christie után szabadon)

rendező: Bodó Viktor

játsszák: Ulrike Beerbaum, Verena Bukal, Monika Dortschy, Jost Grix, Hajduk Károly, Lorenz Klee, Koblicska Lőte, Philip Kugler, Lisa Mies, Andrea Quirbach, Mathias Spaan, Tóth Simon Ferenc, Gregor Trakis

bemutató: 2011. szeptember 22. Winterthur, október 13. Mainz

 

Tom Stoppard: Rosencrantz és Guildenstern halott

rendező: Gigor Attila

játsszák: Czukor Balázs, Fábián Gábor, Hay Anna, Jankovics Péter, Lajos András, Molnár Gusztáv, Szabó Zoltán, Székely Rozi

bemutató: 2011. október 22.

 

Shakespeare: Szentivánéji álom

rendező: Bodó Viktor

bemutató: 2012. január 14. Graz

 

Anamnesis (munkacím) – előadás a magyar egészségügyről

rendező: Bodó Viktor

bemutató: április 28. Katona József Színház

 



 

 

Folytatás következik!

Ami várható:

● miért épp a Rosencrantz?

(rendezői gondolatok, interjú Gigor Attilával, első benyomások az olvasópróba után)

● a möbius-fraktálgubó (helyzetjelentés Mainz-ból)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szputnyik.blog.hu/api/trackback/id/tr193197851

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása