Honnan jött az előadás ötlete?
 
VIKTOR: Az alapötletem igazából az volt, hogy szürrealista és abszurd jeleneteket ollózzunk össze, úgyhogy kérdezősködni kezdtem, hogy ki mit csinálna szívesen. Czukor Balázs még tavaly évad végén azt mondta ő Godot-ra várva jeleneteket csinálna. Gigor Attila (akkoriban még úgy volt, hogy ő is benne van a rendezőcsapatban) szintén azt mondta, hogy szívesen csinálna Godot-t. Úgyhogy új tervként egy ideig az volt, hogy Godot-jelenetek lesznek csak.
 
Akkor miért nem ez lett?
 
VIKTOR: Ahogy közeledett a próbakezdés, kezdtem elbizonytalanodni, hogy ne csináljunk-e inkább valami szokatlanabbat? Nem lesz-e ez olyan, mint egy rendezővizsga? Az is nagyon fontos szempont volt, hogy mindenki tudjon dolgozni mindenkivel…ez a Godot-nál nem valósulhatott volna meg. Úgyhogy elkezdtünk megbeszéléseket tartani a rendezőkkel, hogy mi legyen? A fő kérdés az volt, hogy valamilyen formai vagy tartalmi ötletből induljunk ki?
 
Milyen ötletek merültek fel?
 
VIKTOR: Mindez augusztusban volt, mikor még eléggé bizonytalan volt a helyzetünk. Felmerült, hogy foglalkozzunk-e ezzel az aktuális problémával? Hogy ebből fogalmazzuk meg az előadást. De volt olyan gondolat is, hogy találjunk ki valami új formát új játékszabályokkal. Mondjuk mintha „dogma-színházat” csinálnánk: felállítunk egy szabályrendszert és csak azt betartva szabad rendezni.
 
ANDRÁS: Vagy, hogy a szereplők az este folyamán körbejárnak, valaki mindig átmegy egy másik jelenetbe és ezzel felborítja azt, hiszen egy másik történetbe kerül.  
 
VIKTOR: Esetleg a rendezők folyamatosan, az előadás alatt is instruálják a színészeket walkie talkie-n, és ezt a nézők is hallják. De ilyesmit már csináltunk amúgy. Végül a sok variáció közül Dömötör ötlete lett az alap. Ezt építettük tovább.
 
Mi volt ez?
 
ANDRÁS: Hogy mi történik akkor, ha egy előadás folyamán többször lejátsszuk ugyanazt a jelenetet, esetleg kis változtatásokkal, perspektívaváltásokkal. Hogy másképp lehet-e az újranézés(ek)kor értelmezni amiatt, hogy közben megnéztünk más jeleneteket, kiderültek bizonyos információk?
 
A Szputnyik szempontjából miért tartottad fontosnak, hogy megszülessen a Törmelékek?
 
VIKTOR: Hogy új embereket, új gondolkodásokat és munkamódszereket ismerjünk meg. Fontos hogy kísérleti jellegű dolgokat is csináljunk, hogy megismerjünk minél több formai lehetőséget. Az évad többi munkája ugyanis kevéssé ilyen jellegű. Ott egy adott anyag az alapja a munkának, és nem közös agyalás és improvizáció szervezte folyamatosan alakuló játék. Egy társulatnak jó tréning ezeket így együtt csinálni.
 
ANDRÁS: Mikor Viktor először szólt, hogy lenne ez a munka, számomra is az tűnt a legérdekesebbnek, hogy olyan alkotók kerülhetnek ezáltal párbeszédbe, akik egyébként elszigetelten dolgoznak. Ez szerintem nagyon fontos alapgondolat. A tárgytól és az eredménytől függetlenül. Igazi találkozások és valódi párbeszéd lehetősége – ez jutott eszembe és nagyon örültem.
 
PISTI: Engem átjárt a jeges rémület (mint már oly sokszor ez alatt a pici idő alatt, mióta színházrendezéssel próbálkozom), mikor meghallottam a névsort, hogy kikkel fogunk együtt dolgozni. Persze akkor még úgy volt, hogy vendégek is lesznek.
 
BALÁZS: Nekem egy jó kísérletnek tűnt. Bár nem tudtam elképzelni, hogy négy rendező hogyan dolgozik majd közösen egy anyagon.
 
És hogyan?
 
BALÁZS: Egy kicsit olyan, mintha egy kacskaringós úton négyen vezetnénk egy autót, úgy, hogy az anyósülésen ott ül még egy egész társulat is. Szóval azt hiszem, még több alázat kell hozzá, mert ez egy csapatjáték, amit az általunk létrehozott játékszabályok működtetnek. Ha az a feladatod, hogy a kuplungot nyomd, probléma lehet, ha közben átcsúszik a lábad a gázra.
 
A próbakezdés előtt eszetekbe jutott valami a Törmelékek címről?
 
PISTI: Egy ledózerolt laktanya a Népliget mellett. Törmelék, amerre a szem ellát. Talán mert minden nap arra biciklizem. Próbálom rávenni magam, hogy bemásszak és körbefotózzam. Aztán nem visz rá a lélek. A franc tudja, miért. Sietni kell, meg ilyenek… Ez jutott először eszembe.
 
BALÁZS: Én nem igazán gondolkodtam rajta, mivel ez eredetileg csak munkacím volt. Most egy félig elkészült ház, amiről már nagyjából lehet sejteni, hogy hogyan néz majd ki, ha lesz rajta tető. Mellette meg ott vannak az építkezési törmelékek.
 
ANDRÁS: Óvatos cím. Nekem személyesen nem tetszik annyira. De rossznak sem tartom.
 
Dolgoztatok már úgy, hogy többen rendeztetek együtt egy előadást?
 
VIKTOR: Még soha.
 
BALÁZS: Én sem dolgoztam még így.
 
ANDRÁS: Én sem. Csak úgy, hogy három rendező dolgozott ki egy-egy részt valamiből és abból lett az előadás. De ott nem volt kölcsönhatás közöttünk. Olyan volt, mint egy normális munka, csak rövidebb anyagot kellett felrakni.
 
PISTI: Mi az osztálytársaimmal már több alkalommal is dolgoztunk hasonló módon. A legtanulságosabb, a két évvel ezelőtti pécsi előadásunk, amit a Zsolnay-gyárban készítettünk, itáliai reneszánsz novellák alapján. Mivel az előadások különböző helyszínen játszódtak, a közös agyalás jelentős részét – hasonlóan a Törmelékekhez - az átkötések megszervezése tette ki.
 
És úgy dolgoztatok már, hogy a próbák alatt, rendezés közben íródott a darab?
 
VIKTOR: Ezt most komolyan kérdezed?
 
ANDRÁS: Hát igen, elég gyakori ez a munkamódszer mostanában. Itt adott volt.
 
BALÁZS: Szerintem egyfajta szabadságot ad. Mivel a színészek használhatják a saját mondataikat, a személyiségükhöz formálódnak a szerepek. Hamar lehet látni, hogy kinek mi áll jól, vagy mitől érzi jól magát a színpadon. Ezek lehetnek az előnyei.
 
Vannak hátrányai, veszélyei is?
 
BALÁZS: Hát nem vagyunk írók, tehát sok hibát követünk el. Például próba közben könnyen megtetszik egy szövegrész, vagy pillanat. Megszeretem, elkezdek ragaszkodni hozzá, később meg mondjuk kiderül, hogy dramaturgiai szempontból teljesen fölösleges. Itt jönnek a nehézségek: ha kiveszem, érzelmi síkon sérül a jelenet. Ez egy írott darabnál nem nagyon fordulhat elő.
 
Mi érdekelt titeket legjobban ebben a munkában?
 
PISTI: A Szputnyik színészei. Hálistennek, sokukkal volt szerencsém most találkozni.
 
ANDRÁS: Én nagyon figyeltem a többieket, és sokat gondolkoztam a színházról úgy általában. (Többet, mint máskor.)
 
BALÁZS: Mivel új vagyok itt, nekem is a legfontosabb az volt, hogy megismerjem a társulat színészeit.
 
És mi volt a legizgalmasabb ebben a munkában?
 
BALÁZS: Megszeretni a társulat színészeit.
 
ANDRÁS: Megtalálni a kapcsolódási-értelmezési pontokat. Sajnos a kidolgozás szintje egyelőre nem jutott el hasonló intenzitásig az én szegmenseimben. Ez volt a nehézség is ebben a munkában. Megtalálni a kapcsolódás és az eredetiség arányát. Szervesülni.
 
PISTI: Számomra is az volt a legizgalmasabb, ami egyúttal a legnagyobb kínszenvedést is jelentette. Viktor kávézó jelenetének a szimultán, udvaron játszódó verziója, amivel úgy másfél héten keresztül küszködtem. Irreálisan nehéznek bizonyult. Nem hagytam időt magamnak, hogy kitaláljam, merre induljak el. Csak belefogtam. S hát valahol a Góbi-sivatagban kötöttem ki. (A főpróbán még benne volt az előadásban a jelenet, aztán kikerült belőle.)
 
Milyen volt ez a jelenet?
 
PISTI: Azt kellett megmutatnom, mi történik az udvarra kilépő figurákkal. Nyilván az az érdekes, ha valami drasztikusan más dolog, mint amit a kávézóban látunk. Így, a két dimenzió ütköztetésével kialakulhat valami különleges: a realitás és irrealitás határán lebegő egyveleg. Igen. Ez eddig elmélet.
 
És a gyakorlat?
 
PISTI: Azt hiszem ott rontottam el, már az első pillanatban, hogy egyetlen akcióhoz rendeltem hozzá a kávézóból kilépő szereplőket. Úgy gondoltam, jó irány, ha valami elképesztő dolog történik a „takarások mögött”. És izgalmas játék lesz megmutatni, ki hogyan kapcsolódik ehhez.
 
Mi volt ezzel a probléma?
 
PISTI: Nem tudom, mi kellett volna hozzá. Talán író. Vagy nem is tudom. A másik baj, hogy nem lett volna szabad ilyen szinten alárendelnem magam a benti eseményeknek, s a rendelkezésemre álló időnek. Mert ahhoz is szigorúan alkalmazkodtam, hogy ki hány percig tartózkodik az udvaron a kávézóból való kilépés és belépés között. Innentől kezdve, matematikusként voltam jelen. És hát, be kell, valljam, elég gyenge vagyok matematikából. A végeredmény nem lett más, mint szürreális cselekvések hosszadalmas láncolata, szimultán, az udvar különböző szegleteiben.
 
Mi a legnagyobb tapasztalatod ezek után?
 
PISTI: Most úgy látom, nem lett volna szabad ilyen szigorúnak lennem. Le kellett volna szarnom a benti eseményeket és a szereplők háttér történetét. Nem egy nagy történetnek kellett volna alárendelni magamat, hanem több kis történetet kellett volna útjára indítanom.
 
BALÁZS: Az egésszel kapcsolatban nekem az, hogy nagy rutin szükséges ahhoz, hogy megérezd, mikor tartsd magad a saját elképzeléseidhez, és mikor hallgass másokra. 
 
ANDRÁS: Nekem meg a jól megírtság hiányából fakadó bizonytalanságok. De jó tapasztalat a találkozás ezekkel a színészekkel.
 
Viktor, az alapjelenet rendezésekor mire figyeltél? Mi volt fontos?
 
VIKTOR: Elsőként készült el ez a jelenet, a többiek aztán ehhez kapcsolódtak. Olyan atmoszférát kellett teremteni, ami önmagában a ritmusával, a kis cselekménytelen cselekményével saját világot teremthet. És amiben több jelentésű, titkos pillanatokat látunk, amelyeket esetleg szívesen megfejthetnénk, de nem veszünk el a jelek útvesztőjében, mert valami nagyon egyszerű történik – látszólag. Nagyon felszabadító volt úgy dolgozni, hogy lényegében blöffre játszottam, és azt gondoltam majd a tartalmat a többieknek kell belapátolni – de most persze máshogy nyúlnék hozzá.
 
Nektek mi volt az első benyomásotok, mikor megnéztétek az alapjelenetet?
 
BALÁZS: Hogy jó kiindulási alap. Érdekesen történik a semmi, ettől nagyon sejtelmes.
 
ANDRÁS: Igen, én is azt gondoltam, hogy ez működhet.
 
PISTI: Mert Viktor jó labdákat akart feldobni. És sikerült neki. Mindenkinek eszébe jutott valami ezekről a labdákról. Mindenkinek tökmás. Engem Gábor jelenléte ragadott meg leginkább.
 
Számotokra melyik volt a legizgalmasabb szál?
 
ANDRÁS: Sajnos az, amit végül nem valósítottunk meg: az ikrek története, ami véres bosszúba rohant volna.
 
Mi volt ez?
 
ANDRÁS: Terveztünk az utcára egy jelenetet, ami az előadás végén lett volna. Egy félreértésekkel teli féltékenységi jelenet, ami a pultos lány körül forgott. A fő ötlet az volt benne, hogy a gondnok Imrének, akit Fábián Gábor játszik, van egy ikertestvére, Tibor, aki szintén Gábor lett volna. Jó vígjátéki helyzeteket találtunk ki erre, ahogy például Imre és Tibor egymással beszélget, vagyis Gábor gyors váltásokkal önmagával.   
 
BALÁZS: Engem inkább a figurák kötöttek le. Mivel tudtam, hogy a nézők legalább kétszer nézik meg alapjelenetet, ezért végig azt kerestem, hogy melyik lehet az a szereplő, akinek, ha jól kitalálom az előtörténetét, másodszor visszanézve teljesen máshogy ítélem majd meg. Talán ez a szerkezet erre ad játéklehetőséget. Úgy értem, hogy senki sem az, akinek látszik.
 
És Viktor számodra melyik volt izgalmas megfejtés a „blöff-jelenet” kibontása alapján?
 
VIKTOR: Mindegyik. Amikor először láttam. És egyik sem, amikor másodszor, harmadszor. Nem fedeztem fel benne újabb és újabb rejtjeleket, amelyek esetleg a következő jelenet megnézésétől lesznek érthetőek. Hirtelen nagyon egyszerű lett a képlet.
 
Mennyire inspirált titeket az, hogy nem (csak) egy színházteremben lehetett dolgozni?
 
PISTI: Nagyon. Óckodtam is a színházteremtől. Szeretem a zugokat. Szabadtéren még sosem dolgoztam. A sors fintora, hogy végül a színházteremben kötöttem ki, de nem bántam meg.
 
VIKTOR: Engem mindig nagyon inspirál, ha kiszakadhatok a megszokott négy fal helyiségből.
 
BALÁZS: Nagyon hálás, ha egy bizonyos teret kell megtölteni élettel. Amúgy meg szeretem, ha a játéktér ad korlátokat, amiket valahogy a jelenet előnyére kell fordítani.
 
ANDRÁS: Nekem igazából ez nem annyira számított.
 
Melyik helyszín indította be legjobban a fantáziátokat?
  
BALÁZS, VIKTOR: A kávézó.
 
ANDRÁS: Ahol végül nem dolgoztam: az udvar a pincével, a konténerrel. De jók lehettek volna az utca felől a színházterem ablakai is és a tető…
 
Van valami, amit máshogy csinálnátok, ha újrakezdenénk a próbafolyamatot?
 
PISTI: Az udvaron játszódó jelenet esetében mindent máshogy csinálnék. Hozzáteszem, emiatt nagy élmény ez a munka. Hogy nem és nem és nem akar mozdulni. Bármerre viszem, hajlítom a dolgot. Remélem, egyszer hasznomra válik ez a sok kínlódás.
 
BALÁZS: Az elején eléggé ijesztőnek tűnt, hogy a szabályok által meg van fogva a kezem, de egy idő után már inkább élveztem a helyzetet. Próbáltam egyszerű történeteket elmesélni, mindig csak arra figyelni, hogy épp aznap mi a dolgom, hogy hatékonyan tudjunk próbálni. Azt gondoltam, ha külön-külön jól próbálunk, akkor az egész majd magától összeáll. És mivel megszerettem az előadást, nem igazán változtatnék semmit.
 
ANDRÁS: Jobban ragaszkodnék bizonyos ötletekhez, elvekhez (hogy radikálisan eltérő valóságok jelenjenek meg), jobban megkötném a felhasználható idő mennyiségét. De hát mindig ezt tudjuk a végére: hogy hogyan csinálnánk másképp…
 
 

Róbert Júlia 

A bejegyzés trackback címe:

https://szputnyik.blog.hu/api/trackback/id/tr622397333

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.