Kedves Barátaink!

Örömmel értesítünk mindenkit, hogy elkészült új honlapunk, mely mostantól elérhető a WWW.SZPUTNYIK.COM címen. A szputnyik.blog.hu frissítését ezennel befejeztük, további hírekkel, információkkal ezentúl az új honlapon, illetve FACEBOOK oldalunkon jelentkezünk. A honlap még folyamatos feltöltés, fejlesztés alatt áll, de amenniben bármilyen javaslototok, véleményetek van, azt kérünk benneteket, hogy a következő címre írjátok meg: szputnyikhajozasitarsasag@gmail.com.

Kövessetek minket az új csatornákon is, mert megéri.

Üdvözlettel:

SZPUTNYIK

A Szputnyik Hajózási Társaság és a Katona József Színház továbbra is a nézők segítségét kéri készülő közös előadásához.

Olyan rövid szövegeket, amelyek a magyar egészségügy jelenlegi helyzetét mutatják be akár a betegek, akár a kórházi dolgozók oldaláról. Lehet ez egy-egy tipikus helyzet, meglepő fordulat, abszurd pillanat, vagy éppen egy elcsípett beszélgetés. Ezekből áll majd össze az előadás szövegkönyve, ebből születnek jelenetek, dalok, videó bejátszások.

Hogy miért épp az egészségügy? „Mert olyan fontos és aktuális problémákat vet fel, amelyekről a színháznak mindenképp beszélnie kell. Mert személyes ügyünk, elkerülhetetlen és kikerülhetetlen, biztos, hogy minden embernek köze lesz hozzá élete folyamán.” – mondja Bodó Viktor, a készülő előadás rendezője. „Fontos azonban, hogy nem ítélkezni akarunk, csupán bemutatni, felmutatni, a problémát minden oldalról körbejárni.”

Saját élményeik, tapasztalataik, véleményük megírásával a nézők hozzájárulnak ahhoz, hogy az alkotók szövegeiket az előadásban felhasználják, természetesen anonimitásukat megőrizve.

A maximum 1-2 oldal terjedelmű írásokat november 30-ig várjuk az anamnesis2012@gmail.com címre.

szputnyik 2011.10.25. 14:44

Orient

 

Compagnie Internationale des Wagons-Lits - az első európai étkező- és hálókocsi...

fotók: Tóth Simon Ferenc

Október 22-én mutatják be a MU Színházban a Rosencrantz és Guildenstern halott című Tom Stoppard drámát Gigor Attila rendezésében, a Szputnyik Hajózási Társaság előadásában. Bodor Panna interjúja a rendezővel.

pic1316176654

 

MU Színház: Miért pont erre a darabra esett a választás?

Gigor Attila: Nagyon régi élményem, hogy még amikor elkezdtük Bodó Viktorral az Ad Hoc nevű színházi bandát, megnéztük egyikünknél videón a Tom Stoppard által írt, rendezett filmet. Alapélményem, hogy egy büdös...

Szeptember 22-én első végállomásához érkezett az Orient Expressz, a hármas koprodukcióban készülő előadást elsőként Winterthurban mutattuk be.

fotók: Tóth Simon Ferenc

 

Tavasszal mutattuk be osztályterem színházi előadásunkat Gigor Attila rendezésében, amelyet eddig csak iskolákban játszottunk. Most azonban két olyan előadást tartunk, amire kifejezetten felnőtteket várunk.

Mindazokat, akik kíváncsiak a Szputnyik új bemutatójára, akiknek van kedvük az előadás után a látottakról közösen beszélgetni a színészekkel, akiket érdekel a színházi nevelés, akik tanárként szeretnék megnézni az előadást, mielőtt meghívnák iskolájukba.

A program másfél-két óra hosszúságú, a MU Színház szomszédságában levő Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnáziumban tartjuk október 7-én és 11-én este.

Jegyek a MU Színházban kaphatók. 


 

 

„A SZÍNHÁZBAN NAGYON SOK MÚLIK AZ ÖSSZJÁTÉKON”

színház után film és újra színház és utána…

süti beállítások módosítása